2. fejezet - Látomás

 Másnap korán keltem, egyszerűen nem tudtam aludni. Kimentem a konyhába és kibontottam egy dobozos kólát. Beleittam a dobozba és neki dőltem az asztalnak. Elgondolkodtam. Ez a képesség... felelősséggel jár. Ami van. És ha ez a szellemes cucc csak a képzeletem játéka, akkor is. Előbb is kellett volna jelentkeznie, nem? És a képességek? Azoknak is, nem? Nem??? Jézusom, saját magamat kérdezgetem! Ébredj, Kim, ébredj! - itt megütögettem a szabad kezemmel a homlokom. Belebámultam a kólámba, amikor fura érzés kerített hatalmába. A gyomrom, mintha kifordították volna, hányingerem lett és a térdem is megrogyott.  A kólás doboz kicsúszott a kezemből és nagy csattanással a kövön landolt, a sötét lötty kifolyott. 

 Hogy miért ejtettem le a dobozt? 

Mert rám tört egy látomás. A szemeim üvegesek lettek, a külvilág kizárult, se nem láttam, se nem hallottam.

 Egy nyirkos helyiségben voltam, ajtó helyett rács volt. Össze voltam kuporodva, egy szakadt topp és farmer volt rajtam, koszos bakanccsal. A vállamra egy mocskos dzseki volt terítve, mellettem egy tálca volt, rajta egy tálban valami trutymó és egy koszos bögrében víz. Az arcom nedves volt, gondolom könnyek miatt. A rács túloldaláról ordibálás hangzott, mire felzokogtam. Hirtelen egy női sikoly szelte át a levegőt, mire még jobban sírtam. Majd 3 dörrenés hangzott, aztán egy hatalmas puffanás, majd olyan hang, mintha valaki valami nehéz tárgyat húzna felém. Hirtelen kinyílt a rácsos ajtó és egy férfi-hát jelent meg. Valamit vonszolt.
- Hoztam neked egy kis társaságot!-megfordult a férfi és rám vigyorgott. Az arcán egy hatalmas sebhely díszelgett. Ismerősnek tűnt, de nem tudtam honnan.
A férfi egy utolsót rántott a valamin mire az beesett az ajtón. Egy női holttest volt. Jééééézusom!!! Felsikítottam és kitört belőlem a zokogás. Megint.
A férfi felnevetett, amolyan ördögien. Előrehajtottam a fejem, a mocskos, kócos hajam az arcomba lógott...
 Jéghideg víz ébresztett. Megráztam a fejem, így nedves tincsek csapódtak az arcomba. Egy széken ültem, előttem anya guggolt, mellette a bátyám állt, kezében egy pohárral.
- Jaj, kicsim! Jól vagy?-kérdezte anya.
-Hát... asszem. Miért vagyok vizes? Ben?-néztem rá szúrósan.
-Ha nem öntelek le, akkor lehet, hogy fel sem kelsz! Vagy...
-Nincs vagy! Most megyek, átöltözök.-azzal bementem a szobámba.

 Kinyitottam a szekrényem és kirángattam egy sötétkék felsőt és egy csőfarmert. Felvettem a ruháimat és egy gyors hajmosást követően, megreggeliztem. Közben a történteken gondolkodtam. 

Ki lehetett a nő? És a férfi? Ki kell dertenem!!!

1. fejezet - Szellem nagynéni

A suliban ültünk és mit veszek észre? Naná, hogy egy szellemet. Talán Leilának mégis igaza volt... és tádám! Itt a bizonyíték. Egy 35 éves forma, fiatalos nő ült a tanári asztalon és mosolyogva a lábát lóbálta. Amikor észrevette, hogy bámulom, intett egyet. Vi (Violett), a padtársam és egyben LB-m meglökte a vállam.
-Hé, csajszi! Minden oké?
-Öhm... persze, semmi baj, Vi. Te, Gombóc mit hadobál?-súgtam vissza.
-Valami hülyeséget. Majd elkérjük az anyagot Cat-től.-legyintett. Cat a másik LB, ő egy zseni, ugyanakkor hihetetlen poénjai vannak, és mellesleg baromi jó cuccai. Szinte minden hétvégén náluk lógunk Vivel és Bek-kel. Bek, alias Becka, most eset túl egy szakításon, az ő lelkét pátyolgatjuk, Pálcika (tesi-tanárnő, vékonyabb, mint én, pedig én elég vékony vagyok) egyik kedvence.
-Akkor ok.-bólintottam, de továbbra is a szellemet néztem. Csinos volt, hasonlított apa hugára, de ő élt.
A 6. óránk, és egyben utolsó, háztartástan volt, ahol főzőcskézni szoktunk. Ma palacsintát sütöttünk Ms. Garlin-nal, nyami! Háztartástan után elindultam haza Bek-kel, ugyanis ugyanabban a házban laktunk (szomszédok vagyunk) és Cat-ért eljött az apja kocsival.
Az ajtóban elköszöntem Bek-től, és bevándoroltam a lakásba. Lehámoztam magamról a csizmám és a kabátomat és bementem a szobámba. Egész végig a padlót pásztáztam, csak akkor néztem fel, amikor az asztalom mellé ledobtam a táskám. És akkor elakadt a lélegzetem, kővé dermedtem. Majd kitört belőlem egy velőtrázó sikoly. Na mi ült az ablakpárkányon...? Naná, hogy egy szellem. Ugyanaz a nő. Amikor meglátott elmosolyodott, de a sikolyomra megijedt.
-Hé Kimber, na, csssss!-mondta. Hangja mont a csengőszó, lágy, csilingelő és selymes.-Estella vagyok, de hívj Ellának.
-O-oké. Ho-honnan ismer?-dadogtam esetlenül.
-Mondtam, Estella vagyok, anyád testvére.
-Ja, persze, anya testv... HOGY MI?-ugrottam hátra.-De anyának csak egy ikertestvére van!
-Nem, hármasikrek voltunk. Találkoztam Leilával, mesélt rólad. Ez a képesség nagy felelősség, vigyázz vele!
-Jó, de mesélj még! Milyen szellemnek lenni?
-Szomorú, de élvezetes...
-És létezik rajtatok kívűl más természetfeletti lény is?
-Hmmm... múltkor belefutottam egy angyalba, aztán meg egy ördögbe.
-Zsír!
-Na, menj és írd meg a leckét! Nekem aztán jól tanulj!
-Jaj, Ella néni, ne kezd te is! Jól tanulok... valamennyire.-nyafogtam, majd leültem a székemre és elkezdtem a háztartástan házit. Ella néni elmosolyodott, és elkezdett elhalványulni. Megijedtem.
-Ella néni!
-Semmi baj Kim, gondolj rám és én megjelenek neked. Szervusz angyalom!
-Szia Ella néni!-köszöntem el szomorúan. Figyeltem, ahogy a nénikém eltünik, csak halványul, míg nen szertefoszlott.-Még találkozunk.-suttogtam.
Kopogást hallottam. Kivánszorogtam az ajtóhoz és kinyitottam. Bek állt velem szemben, riadt arccal.
-Szia! Minden rendben? Hallottam, hogy sikítasz és...
-Nem, nem, minden rendben, csak megijedtem... ööö... White-tól!-fogtam a kiskutyámra a dolgot. Bek kételkedett a szavamban, de bólintott.
-Oké. Majd még beszélünk.
-Aha.
-Szia!-ment vissza az ajtajuk mögé.
-Szia.-csuktam be a sajátunkat.
Bementem a szobámba és elterültem az ágyamon.
Mára elég az izgalmakból!

Prológus

Kezdjük azzal, hogy a fontosabb dolgokat leírom magamról. Lusta voltam kérdéseket kitalálni, ezért egy sablonkérdőív kérdéseire fogok válaszolni. Tehát:

• Név: Kimber Specter 
• Becenév: Józsi :D nem ám... Kim, Kimy, Kiki
• Szem: kék
• Haj: barna, hosszú, egyenes/hullámos
• Magasság: 170 méter, azaz centiméter
• Életkor: 17
• Lakhely: USA, Manhattan
• Mozi vagy színház?: mozi
• Testvér: van, egy bátyám, Ben (19)
• Családi állapot: férjes :D, na jó, még csak a pasim Max
• Szülők: Ja, 2 is van a birtokomba, az anyám: Melinda Specter (42), az apám: Peter Specter (44)

Ennyi elég magamról és a családomról. Ja, valamit kihagytam. Nagyon "álmodozó" vagyok, ahogy anya mondja. És ez nagy bajt hozott a fejemre. Életveszélyes, szörnyű, nagy bajt.

                                                             <visszaemlékezés: a baj>

Szombat volt. A karácsonyi szünet 4. napja. A nagyiékhoz mentünk, Manhattan külvárosába (mi a belvárosban lakunk). Reggel 10-kor indultunk, a fekete BMW-nkkel. Apa vezettet, nem merte se rám, se a bátyámra bízni a vezetést a hóviharban. Igen, az volt, a hó csak esett és esett, néha-néha 10-15 percekre abbamaradt. Már fél órája mentünk, amikor a kocsi megcsúszott az úton. Apa fékezett, a kocsi forgott, és az út közepén megállt. Apa ki akart szálni, hogy megnézze nincs-e semmi baja az autónak, de én elvállaltam helyette. A hóesés pont elállt, hála nekünk a forgalom megállt. Körbe jártam a járművet, nem láttam rajta egy karcolást se. Mentem volna vissza a helyemre, az autó hátuljánál jártam, amikor kinyílt a bátyám ajtaja, és kiszált Ben.

-Na van valami, hugi?-kérdezte.

Éppen válaszolni akartam, amikor észrevettem, hogy kb. 200 km/órával száguld felém egy kamion. Kővéváltunk a testvéremmel, meg se moccantunk. 1 másodperccel később velőtrázó sikoly tört fel a torkom mélyéről. A kamionsofőr, szerintem, a fékre taposott, de egyre jobban közeledett. Azt hittem elhányom magam, nagyon megijedtem. Az utolsó emlékem az, hogy a kamion kb. 0,5 méterre tőlem megáll, aztán filmszakadás. Elájultam.

Egy fekete szobában ébredtem fel, én magam fekete-fehér csíkos, combközépig érő ruhában, fehér, magassarkú csizmában voltam. Nem lárram saját magamon kívűl senkit, amikor...

-Szia Kimber!-szólt egy kislányos hang.

Megfordultam, és egy áttetsző, rám nagyon hasonlító, kb. 13 éves lányt láttam. Először felsikoltottam, majd elsírtam magam. Leila volt, a hugom. Még tavaly ősszel halt meg, az iskolából hazafele ment 2 barátnőjével, mentek át a zebrán és egy részeg taxis elgázolta őket. Mindhárman meghaltak.

-Te-te vagy az, hugocskám?-dadogtam a sírástól.

A kislány mosolyogva bólintott.

-Hiányzol mindannyiunknak, Leila!-zokogtam fel.

-Nem az én hibám volt, a taxis volt.-vont vállat egy sóhaj kíséretében a kislány.

-Le is csukták. 6 évre.

-Megérdemelte.-helyeselte.

-Lei, én most... nem értem ezt. Meghaltam?

-Természetesen nem, Kim. Csak elájultál.

-Akkor ez csak egy álom?

-Hát azt nem mondanám... Kimy, te most már látod a szellemeket és beszélni is tudsz velük. Meg lesz egy csomó más, új képességed.

Pár másodpercig elgondolkodtam aztán kitört belőlem a nevetés.

-Leila, nem mondhatod komolyan! Ez csak optikai csalódás, vagy mi a szösz.

-Ahogy gondolod Kim, de ne mond, hogy nem figyelmeztettelek! Most pedig menj, anyáék aggódnak.

-Leila...-kezdtem.

-Igen?-kérdezte, de már elkezdett halványulni.

-Örülök, hogy láttalak. Hiányozni fogsz.-meg akartam ölelni, de csak átnyúltam rajta. Leila elmosolyodott.

-Majd még találkozunk Kimy, addig is, vigyázz magadra!

-Szia Leila!-intettem egy utolsót és minden elkezdett világosodni.

A nagyiék kanapéján tértem magamhoz. Mindenki körülöttem állt, arcuk könnyáztatta volt. Mikor megrebbentek a szempilláim anya felikoltott. Nyőgtem egyet és elmosolyodtam.

-Sziasztok.-szóltam erőtlenül. Mindenki megnyugodott, én lassan felépültem és próbáltam nem gondolni a hugommal folytatott beszélgetésre...

             

                                                             <visszaemlékezés vége>

...egészen mostanáig. Egyik nap, a suliban ültünk a padban matekon, amikor eszembe jutott Leila. Elgondolkodtam, hogy biztos igazat mondott-e, mikor megláttam valamit, ami egy áttetsző nőre hasonlított.