Eltelt a látomás óta már 2 hét, és minden második nap jelentkezett egy újabb, ugyanazzal a nővel és férfivel, csak más szituációban, más időközönként. A suliban matekon, a szünetben a büfében, a hazaúton, házi írás közben, a randin Max-szel, vacsi közben. De a leggyakrabban az álmaimban.
Egyik pénteken (éljen!) furcsa dolog történt.
Felébredtem, nyújtóztam egyet és megszemléltem a szobám vidám rendetlenségét. Oké, minden rendben, mentem mosakodni. Pipa, irány reggelizni. Mentem le a lépcsőn (2 szintes lakás, ahol a fenti szobák egy galléria-szerüségen vannak) mikor elcsíptem egy érdekes telefonbeszélgetést.
Leguggoltam és úgy hallgatóztam.
-Nem! Hagyd a családom!-mondta Apa.
-...
-De, de, megteszem, csak hagyd őket.
-...
-Honnan tudsz Kimről? Mindegy is, csak hagyd békén!
-...
-Jó, akkor küldd a lakásomra a borítékot. Keddre kész is lesz.
-....
-Rendben. Viszhall!
Apa letette a telefont és bement a konyhába. Én is felálltam és, mint egy víziló jobb napjain, letrappoltam.
-Szép jó reggelt mindenkinek!-toppantam be a konyhába. (A konyha egy konyhaszigettel van összekötve a nappalival.)
Felütem a kedvenc bárszékemre a pulthoz, a bátyám mellé és Anya elém rakta a reggelim. Gofri Nutellával. <3
Nagyban falatoztam, mikor Ben megszólalt.
-Ma én vezetek.
-Mé'?-kérdeztem kultúráltan teli szájjal.
-Nem kell a matek TZ-re tanulnod?
-Baffuf!-nyögtem riadtan, bekapatam az utolsó falatot, leugrottam a székről és felrohantam a lépcsőn.
Fent felcsaptam a könyvem és elröhögtem magam. Ezt tudom. :) Nyugodt szívvel tettem el a könyvet a táskámba és fogtam neki az öltözködésnek. Denevér-ujjú felső, fekete csőfarmer, bokacsizma, dzseki.
Miután felöltöztem, felkaptam a táskám és letrappoltam a lépcsőn.
-Elmentem, sziasztok!-kiáltottam vissza az ajtóból.
-Szia Kimy!-kiabált vissza Anya.
-Kislányom!-szólta Apa. Kijött, kérdőn pillantott rám és én is vissza rá.-Mikor jössz?
-Kettő után.
-Rendben. Szia!-nyomott egy puszit a homlokomra és visszament befejezni a reggelijét.
-Oooké...-mondtam, majd lenyomtam a kilincset és kiléptem a hűs áprilisi reggelbe... de eszembe jutott a bátyám, aki még boxerben reggelizet.
-Basszus, Ben, nekem időben be kell érnem!-trappoltam vissza a lakásba.
-Akkor menj!-vágta rá, megjegyzem, rám se nézett.
-Jó! De az egyetemről elémjössz?
-Ja, persze. Mikorra?
-Háromnegyed kettőre. Na, mentem. Csáó!
És végre tényleg elmentem.
Ezt nem hiszem el. Hogy a furcsa dolgok mindig a suliban találnak meg! De kezdjük az elején.
A suliban éppen ebédszünet volt, ami a leghosszabb szünet, én az ebédlőben álltam sorban az ebédemért, előttem Cat, mögöttem Vi, mögötte Bek. A tálcámra tettem egy szelet sonkás-kukoricás pizzát, egy almát és egy üveg ásványvizet. Nem lehet azt mondani, hogy nem étkezek egészségesen!
Elindultunk 4-en a szokádos asztalunkhoz, nevetve, sztorizgatva. Az asztalnál már ott ült Max, Dan, Cat barátja és West, ő senkinek sem a barátja úgy, de szerves része a társaságunknak.
Letettem a tálcám Max-é mellé és leültem a székre. Mellém Vi telepedett, mellé Bek és a kört Cat zárta Bek és Dan közt.
-Ma van edzésetek?-fordult hozzám Max.
Ja, igen. Ezt kihagyta. Pom-pom lány vagyok. Ahogy Vi is. Max meg focizik a suli csapatában. Ja. Erre szokták mondani, hogy pom-pom lány Barbie és focis Ken. Na mindegy.
-Asszem' nincs. Vi?
Barátnőm válaszként megrázta a fejét, ugyanis tele volt a szája salátával.
-Király. Van kedved moziba menni?-szólt Max, miután lenyelt egy falatot a rántott húsos szendvicséből.
-Hmmm...-nyőgtem ahelyett, hogy válaszoltam volna, mivel pizzával volt tele a szám. Feltartottam a kezem, olyan "egy pillanat" stílisban és lenyeltem a kaját.-Na. Ha nem jön közbe semmi, akkor igen. De én választok filmet! Úgy vágyom egy vígjátékra!
-Oké.-mosolygott.
De már nem hallottam.
Minden kiélesedett, tisztábban láttam és hallottam, láttam a legapróbb legyet Dan vállán, a futókat a suliudvaron az ablakon keresztül. Hallottam a légy zümmögését, a csacsogó diákokat, a sikolyt és a csattanást. Majd minden dőlni kezdett.
Aztán semmi. Sötétség.
A gyengélkedőben tértem magamhoz, a párnázott ágyon feküdtem, fejemen borogatással.
Felültem.
-Ajjj. Mi történt?-szedtem le a rongyot a homlokomról.
-Kim!-sikoltotta trióban Cathy, Becka és Violett.
-Jáj!-kaptam a fülemhez.
-Bocsi.-mondta Cat.
-Az volt, hogy Hana Dovner a pultnál a tálcájára rakot egy szelet almás pitét, amiből egy giliszta mászott elő. Hana felsikoltott, leejtette a tálcát, ami a földön landolt. Te meg pont akkor ugrottál fel, amikor felsikoltott, kiáltásra nyitott szájjal. Aztán összeestél.-magyarázta Bek.
-Ha Max nem kap el, akkor hívják a mentőket.-mondta Vi, majd megölelt.-Szerencsére ott volt.
-Gyere, menjünk bioszra!-húzott le az asztalról Cat.
-Miii? Átaludtam 2 órát???
-Aha.
Elgondolkodva meredtem magam elé és arra a következtetésre jutottam, hogy a) egy kicsit pihennem kell, b) kutatómunkát kell végeznem.
-Inkább kérek igazolást a nővértől és haza megyek. Még fáj a fejem.
-Jó, menj, majd odaadom a házikat.-bólintott Becka.
A három lány elindult a folyosón, én meg visszamentem a gyengélkedőbe.
Hangtalanul beléptem a lakásba, az ajtót nagy nehezen becsuktam.
Fél egy volt, nagyon korán érkeztem meg. Felakadztottam a dzsekimet, a táskámat ledobtam a kanapéra. Bementem a konyhába, ahol az asztalon egy A/4-es méretű boríték feküdt a pulton.
Először nem törődtem vele, kinyitottam a hűtőt és kivettem a jeges teát tartalmazó kancsót. Öntöttem magamnak, iszogattam, míg a kívánságom felűl nem kerekedett.
Fekvettem a borítékot és felbontottam.
Több lap is lapult benne, az elsőn nevek szerepeltek, lakhelyek, illetve 2014-ig mindenféle dátum. Még 1968-is volt!
Furcsának találtam, tettem volna vissza, de megakadt a szemem egy címen. Northon Street 16/A. Itt mi lakunk.
Megnéztem a nevet és a dátumoz. Jonathan Cliftwood (milyen név ez?), 1915. Pontosan 100 éve.
Ezek nem születési dátumok.
Hanem halálozási.
