Eltelt egy hét és lett még egy Figyelőm, Becka. Gyarapodunk.ツ
De a mai nap, nos, az bekerül a karikás napjaim közé, mint A nap, amikor csomó minden kiderült és lett egy tervünk.
Péntek volt, Anya fodrászhoz ment, a bátyám a haverjaival lógott valahol, Apa a dolgozószobájában ügyködött, én meg haditervet kovácsoltam Jonhy-val. Igen, a háború miatt. Már vagy ezer lapra írtunk, gyűrtem össze és hajítottam el, amitől kész csatamező lett a szobám.
- Na jó, én ezt nem bírom, felhívom Bettyt!
- Ne már! Tudod, hogy haladunk!
Amióta Jonhy velem lóg, változott a szókincse, kissé megújult, de maradtak az ősrégi szavak is, mint például: kisasszony, vagy esedezem... Ilyenkor az agyamra megy. Nem mintha máskor ne tenné.
Péntek volt, Anya fodrászhoz ment, a bátyám a haverjaival lógott valahol, Apa a dolgozószobájában ügyködött, én meg haditervet kovácsoltam Jonhy-val. Igen, a háború miatt. Már vagy ezer lapra írtunk, gyűrtem össze és hajítottam el, amitől kész csatamező lett a szobám.
- Na jó, én ezt nem bírom, felhívom Bettyt!
- Ne már! Tudod, hogy haladunk!
Amióta Jonhy velem lóg, változott a szókincse, kissé megújult, de maradtak az ősrégi szavak is, mint például: kisasszony, vagy esedezem... Ilyenkor az agyamra megy. Nem mintha máskor ne tenné.
- Neked nem tűnik fel, hogy ennyi lapból kijönne egy esőerdő?!?-vágtam hozzá egy marék galacsint, de azok átrepültek rajta és a földön kötöttek ki.
- De pontosan mi a cél?-kérdezte.
- Megtalálni a szellemellenesek vezérét, kinyírni, mindenkinek elmondani, hogy a szellemek jót akarnak, hepi end.
- És hanem találjuk meg?
Elgondolkodtam.- Olyan nincs.
Jonhy felsóhajtott és hátradőlt, kezével megtámasztotta magát.- Hívd fel...
Rámosolyogtam.- Te vagy a legcukibb szellem, akivek valaha találkoztam!-és elindultam a mosdóba.
Pár másodperccel később Jonhy utánam szólt.
- De csak kettővel találkotál!
-Igazából... hárommal.-kacsintottam rá, majd becsuktam az ajtót.
Tárcsáztam a számot és vártam.
-Igen?-szólt bele Beth.
-Hali! Kim vagyok.
-Sziaaa! Mizu?
-Át tudsz jönni? Jonhy-val nem halad a... "munka".
-Persze. Mindjárt ott vagyok. Addig hívd át Beckát.
-Rendi. Csak... siess!
Miután leraktuk kirohantam, faképnél hagytam a döbbent Jonhy-t él levágtattam a lépcsőn.
Átrohantam a nappalin és felrántottam a bejárati ajtót...
Fél órával később mind a szobám szőnyegén ücsörögtünk, kiegészülve a húgommal, nagyban gondolkodva... valamin.
-Ki kell találnunk valamit. De mit?-filózott Becka.
-Valami értelmeset, logikusat, de végrehajthatót. -gondolkodott Betty.
Két perc néma csend után a földhöz vágtam a tollam és felpattantam.
-Na jó, én ezt nem bírom, szólnunk kell egy felnőttnek!
-Nem!!!-kiálltott rám a két szellem.
-Miért? -kérdezte Becka.
Visszaültem és én is figyelmesen vártam.
-Azért,-kezdte Leila.-mert nekik más a gondolkodásuk. Le akarnák venni ezt a feladatot Kimy válláról, mondván, "ő még túl fiatal"...
-Mondja a 14 éves húgom.-morogtam.
-...és máshogy oldanák meg.-folytatta.-A maguk módján.
Még nagyban emésztgettük a húgom monologját, amikor Jonhy folytatta.
-Minden felnőtt volt már gyerek, de nem bírnak megbarátkozni a halál gondolatával, pláne az után, hogyha megtudnák, van élet utána. Nem bírnák elviselni, hogy a szeretteik tovább élhetnek, de ők nem tudnak róla.
Amint eljutottak a szavak az agyamig, úgy vágott fejbe a lényeg.
-Ők is meg akarnának halni, csak hogy velük legyenek.
-Vagy megölni a szeretteiket. Végleg.-bólintott Leila.-Vagy nem csak őket.
-De a szellemek nem a halott emberek lelkei?-kérdezte Becka.
-Hé, ez jogos kérdés!-biccentettem.
-Nos,-köhécselt Jonhy, húzva az időt.-de igen.
Mind a hárman (élők) csendben meredtünk egymásra, majd egyszerre szólaltunk meg.
-Úristen!
Leila és Jonhy összenéztek.
-Mondtam, hogy nem kéne elmondani nekik!-momdta a srác.
-Jobb most, mint később.-vont vállat a húgom.
-Van még valami?-meredtem rájuk.
-Hátööö...-vakarta a tarkóját Lei.
-Vagyis igen.-húzta el a száját Betty.
-Na, halljuk, essünk túl rajta.-bólintottam.
-Biztos?-ráncolta a homlokát Jonhy.
-Jonathan Edgar Cliftwood! Ha azt mondom igen, akkor igen!-rivalltam rá mire a lányokból kitört a nevetés.
-Jó, jó!-tartotta fel a kezeit.-Kicsit kutakodtunk és találtunk valamit.
-Mit?-meredtem rá. Elmondhatná, hogy mit...
-Egy könyvet.
-Egy... egy könyvet?-döbbentem meg.
-Pontosan.-bólintott Jonhy.
Leila tarkónvágta a szellemfiút.
-Hülye! Mondjuk azt is elkéne mondani nekik, hogy miért fontos a könyv!
-Ó. Igaz.
-Ahhh...-legyintett felé a húgom.-Szóval.-kezdte.-A könyv írt az angyalok megidézéséről is.
-És?-kérdezte Becka.
-És?-döbbent meg Leila.-Ha megidézünk egy angyalt, akkor segítséget kérhetünk tőle!-magyarázta.
-Pontosan!-pattantam fel.-Megidézzük Mihályt!
-Mi?!? Eszednél vagy?-hurrogott le Jonhy.
-Miért? Angyal.
-Igen, de amellett bizonyos értelemben az apád. Csalódott lenne, ha nem tudnád teljesítrni a feladatot, ami miatt... hát... a világra hozott.-magyarázta Lei.-És... arkangyal. Őket sokkal nehezebb megidézni és ha sikerülne is, dühös lenne.
-Óóó...-mondtuk Beckával és Bettyvel egyszerre.
-De egy kevésbé fontos angyalt megidézhetünk.-vígasztalt Jonhy.
-Előtte megkérdezzük Ella nénit!-tartotta fel a mutató ujját Leila.
-Oké.-bólintottam rá.
Így történt, hogy Beckával és Bettyvel többet tudtunk meg a szellemvilágról, illetve lett egy tervünk. Az más kérdés, hogy Ella néni másnap mit szólt hozzá...
