Kezdjük azzal, hogy a fontosabb dolgokat leírom magamról. Lusta voltam kérdéseket kitalálni, ezért egy sablonkérdőív kérdéseire fogok válaszolni. Tehát:
- Név: Kimber Specter
- Becenév: Józsi :D nem ám... Kim, Kimy, Kiki
- Szem: kék
- Haj: barna, hosszú, egyenes/hullámos
- Magasság: 170 méter, azaz centiméter
- Életkor: 17
- Lakhely: USA, Manhattan
- Mozi vagy színház?: mozi
- Testvér: van, egy bátyám, Ben (19)
- Családi állapot: férjes :D, na jó, még csak a pasim Max
- Szülők: Ja, 2 is van a birtokomba, az anyám: Melinda Specter (42), az apám: Peter Specter (44)
Ennyi elég magamról és a családomról. Ja, valamit kihagytam. Nagyon "álmodozó" vagyok, ahogy anya mondja. És ez nagy bajt hozott a fejemre. Életveszélyes, szörnyű, nagy bajt.
<visszaemlékezés: a baj>
Szombat volt. A karácsonyi szünet 4. napja. A nagyiékhoz mentünk, Manhattan külvárosába (mi a belvárosban lakunk). Reggel 10-kor indultunk, a fekete BMW-nkkel. Apa vezettet, nem merte se rám, se a bátyámra bízni a vezetést a hóviharban. Igen, az volt, a hó csak esett és esett, néha-néha 10-15 percekre abbamaradt. Már fél órája mentünk, amikor a kocsi megcsúszott az úton. Apa fékezett, a kocsi forgott, és az út közepén megállt. Apa ki akart szálni, hogy megnézze nincs-e semmi baja az autónak, de én elvállaltam helyette. A hóesés pont elállt, hála nekünk a forgalom megállt. Körbe jártam a járművet, nem láttam rajta egy karcolást se. Mentem volna vissza a helyemre, az autó hátuljánál jártam, amikor kinyílt a bátyám ajtaja, és kiszált Ben.
-Na van valami, hugi?-kérdezte.
Éppen válaszolni akartam, amikor észrevettem, hogy kb. 200 km/órával száguld felém egy kamion. Kővéváltunk a testvéremmel, meg se moccantunk. 1 másodperccel később velőtrázó sikoly tört fel a torkom mélyéről. A kamionsofőr, szerintem, a fékre taposott, de egyre jobban közeledett. Azt hittem elhányom magam, nagyon megijedtem. Az utolsó emlékem az, hogy a kamion kb. 0,5 méterre tőlem megáll, aztán filmszakadás. Elájultam.
Egy fekete szobában ébredtem fel, én magam fekete-fehér csíkos, combközépig érő ruhában, fehér, magassarkú csizmában voltam. Nem lárram saját magamon kívűl senkit, amikor...
-Szia Kimber!-szólt egy kislányos hang.
Megfordultam, és egy áttetsző, rám nagyon hasonlító, kb. 13 éves lányt láttam. Először felsikoltottam, majd elsírtam magam. Leila volt, a hugom. Még tavaly ősszel halt meg, az iskolából hazafele ment 2 barátnőjével, mentek át a zebrán és egy részeg taxis elgázolta őket. Mindhárman meghaltak.
-Te-te vagy az, hugocskám?-dadogtam a sírástól.
A kislány mosolyogva bólintott.
-Hiányzol mindannyiunknak, Leila!-zokogtam fel.
-Nem az én hibám volt, a taxis volt.-vont vállat egy sóhaj kíséretében a kislány.
-Le is csukták. 6 évre.
-Megérdemelte.-helyeselte.
-Lei, én most... nem értem ezt. Meghaltam?
-Természetesen nem, Kim. Csak elájultál.
-Akkor ez csak egy álom?
-Hát azt nem mondanám... Kimy, te most már látod a szellemeket és beszélni is tudsz velük. Meg lesz egy csomó más, új képességed.
Pár másodpercig elgondolkodtam aztán kitört belőlem a nevetés.
-Leila, nem mondhatod komolyan! Ez csak optikai csalódás, vagy mi a szösz.
-Ahogy gondolod Kim, de ne mond, hogy nem figyelmeztettelek! Most pedig menj, anyáék aggódnak.
-Leila...-kezdtem.
-Igen?-kérdezte, de már elkezdett halványulni.
-Örülök, hogy láttalak. Hiányozni fogsz.-meg akartam ölelni, de csak átnyúltam rajta. Leila elmosolyodott.
-Majd még találkozunk Kimy, addig is, vigyázz magadra!
-Szia Leila!-intettem egy utolsót és minden elkezdett világosodni.
A nagyiék kanapéján tértem magamhoz. Mindenki körülöttem állt, arcuk könnyáztatta volt. Mikor megrebbentek a szempilláim anya felikoltott. Nyőgtem egyet és elmosolyodtam.
-Sziasztok.-szóltam erőtlenül. Mindenki megnyugodott, én lassan felépültem és próbáltam nem gondolni a hugommal folytatott beszélgetésre...
<visszaemlékezés vége>
...egészen mostanáig. Egyik nap, a suliban ültünk a padban matekon, amikor eszembe jutott Leila. Elgondolkodtam, hogy biztos igazat mondott-e, mikor megláttam valamit, ami egy áttetsző nőre hasonlított.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése