4. fejezet - Lakótárs és háború

A botítékot visszatettem az asztalra, úgy, ahogy volt és felmentem a szobámba.
Felvettem egy leggingset, meg egy régi pulcsit, ami leért a combom közepéig. A hajam felgumiztam és lemostan a sminkem.
Otthon-style ezerrel.
Leültem az asztalomhoz, felnyitottan a notebookom és bekapcsoltam. Beléptem a gugliba ( :D ) és beírtam a keresőbe, hogy Jonathan Cliftwood és reménykedtem, hogy lesz találat.
Volt.
A Wikipédia szerint a Cliftwood-család volt a város alapítója, majd "uralkodója". Richard és Medaline Cliftwoodnak volt egy fia, Jonathan, illetve egy lányuk, Isabell és ott éltek, ahol most mi.
A Wiki még azt is írta, hogy a házaspár egy rejtélyes tűzesetben meghalt, mikor a lányuk 18, a fiuk 14 éves volt, így Isabell nevelte tovább a kis Jonathant. Apjuk halála után Isabell lett a város polgárnestere, amit a többi nemes ferde szemmel nézett, kivéve a lány tanácsadói. Feliximus (mi a...???) Templton, egy nemes, gyilkosságot tervezett a testvérpár ellen, amit meg is valósított. Isabellről elterjesztette, hogy boszorkány, mivel túlélte a tüzet, amiben szülei meghaltak, és máglyára vetette, a 16 éves Jonathan szeme láttára.
A fiút egy idős asszony vette magához, igaz, a róla is azt feltételezték, hogy a Mágia Gyermeke (Isabellt is így csúfolták), az asszony megsajnálta.
Ám röviddel nővére gyilkossága után (allig 2 évvel később, miután betöltötte a 18-at) rá is lecsapott a kegyetlen Feliximus átka.
A férfi megvádolta Jonathant, hogy lopott és párbajra hívta. De nem lopott.
A fiú tanult vívni, jól bánt a tőrrel és a karddal.
A város főterén zajlott a bajvívás, mindketten vívótőrt kaptak, mellyen nem tudták megsebezni egymást. Aha, nem.
Jonathan vívótőrt kapott, de Feliximus rendes, éles, gyilkolásra képes fegyvert vett magához.
Elkezdődőtt a párbaj. Jonathan ügyes volt, jól hárított és szúrt, de nem számolt a csalóval.
Fleximus szúrt és a tőr ijesztően könnyedén belesiklott a fiú húsába.
A hasánál szúrta meg.
Jonathan összeesett és egy vértócsában indult a halál felé.
1915.
Egy halott gyermek és egy idegbeteg őrült.
Hátradőltem a székemen.
Szegény Isabell. Szegény Jonathan.
A Wiki-oldalt posztoltam facebookon és csak ennyit írtam hozzá:
"-A sorsod nem csak te irányítod. Odafönt is figyelnek rád."
Kikapcsoltam a kis laptopot és átmásztam az ágyamra.
-Vajon milyen lehetett Jonathan Cliftwood? Helyes?-mondtam félhangosan.
-Szerintem biztosan.
-Ááááááá!!!
Felugrottam az ágyanon és sikítottam, mint egy őrült.
Egy áttetsző, korombeli srác ült a székemen. Furcsa, bársony-szerű anyagból készült ruhát viselt, mogyoróbarna haja össze-vissza hullot a szemébe.
Homokszín szemeivel ijedten nézett rám.
-Hé! Rendben vagy?-állt fel.
-Ki vagy, szellem?-mondtam kissé remegő hanggal.
-Jonathan vagyok. És itt élek.
-Az nem lehet.-suttogtam.
-De.-azzal kisétált a falon.
Követten az ajtón át.
-Jonathan!-súgtam.
-Mi az?
A falból előbukkanó szellem hatására felsikoltottam.
-Ezt többet ne csináld!
-Ahogy óhajtod, szép hölgy!-és meghajolt.
-Kimber. A nevem Kimber. És ne haragudj, de nem kellene halottnak lenned? Elvégre leszúrt Feliximus.-közben visszamentünk a szobámba.
-Gyakorlatilag, igen.
-Akkor...?
-Nem tudom.  Egyik pillanatban egy vértócsában feküdtem, a másikban már a szobád lett a szobám.
-Mióta vagy itt?
-Talán 2-3 éve. Szép hangod van.-vigyorgott rám.
-Azt hiszem beiktatok pár szabályt...-motyogtam.-Oké.-mondtam hangosabban.-Megkérdezem a húgom és a nénikém.
-Ők is szellemek?
-Aha.
Törökülésben ültem a szoba közepén, ő az ágyamon feküdt.
Lehunytam a szemeimet és Ella nénire gondoltam.
-Jelenj meg!-suttogtam.
Kinyitottam a szememet.
A nő ott ült előttem, mosolyogva.
-Mi a baj, Kim?-szólt.
-Sok minden, de most a főgond Ő.-böktem hátra Jonathanre.-Mért lett szellem? Mért nem halt meg?
-Mert még van dolga ezen a világon. Én is azért vagyok itt, az én feladatom, hogy vigyázzak rád és segítselek.
-És nekem?-kérdezte az átlátszó srác.
-Neked kell kiderítened.-mosolygott Ella néni.
-Nénikém, van pár új képességem...
-Ne.-lehelte.
-Asszonyom, mi a baj?-ült mellém Jonathan.
-Most jól figyeljetek rám! Az emberek és a szellemek, illetve más természetfeletti lények közt évszázadok, sőt, évezredek óta háború dúl. Akár gyerek, akár felnőtt, szellemek ezrei harcolnak az emberekkel.
-És ennek mi köze van az én új képességeimhez?
-Van egy szellemkönyvtár, tele krónikákkal és sok ősrégi könyvvel. Szoktam ott olvasgatni és találtam egy olyan kötetet, amiben a háborúról volt szó. Írták, hogy százévente születik egy gyerek, aki ebben a természetfeletti világban majd békét hoz. Ennek a gyereknek első képessége a Látás lesz. Vagyis látni fog minden természetfeletti lényt, főleg a szellemeket. Majd külömböző, egyre változatosabb képességek tűnnek fel. A lényeg, hogy ez a Látó lesz a kulcs a békéhez.
Éreztem, ahogy egyre kifut a vér az arcomból, ahogy a nénikém beszélt. Az nem lehet.
-Ezzel azt akarja mondani...-kezdte Jonathan, mire Ella néni bólogatva folytatta.
-Igen. Ez azt jelenti, hogy Kimber a mi Látónk.