Azután a tanácskozás után nyugodt vasárnapom volt, sőt, a hét első fele is nyugisan telt, beavattunk még pár embert, ezek pedig a fiúk voltak. Dan, Matt és Max egész jól fogadta, sőt, a következő gyűlésen is részt vettek, igaz annak sem lett sok a vége.
Aztán... a csütörtök már nem volt olyan nyugodt.
Még nem meséltem az ős ellenségemről, Allyson Smith-ről. A csaj mint az ellentétem. Tejfölszőke, hosszú hajú, kék szemű, átlagos testalkatú, szintén pom-pom lány, de a felvágósabb fajta, valamint (bocs a csúnya szóért) egy ribanc. De komolyan. Folyton vihog, lenézően viselkedik és eléggé rövid ruhákban jár.
Szóval azon a csütörtökön, az ebédlőben Allyson kitalálta, hogy cseszegetni akar. Odatipegett a 10 centis sarkú cipőjében az asztalunkhoz, oldalain a csatlósaival és megállt velem szemben.
Nyávogva megszólalt.
-Szijjjja Kim! Mond csak, elhagytad a divatérzéked?
Unottan meredtem rá. Ugyan, dehogy hagytam! Koptatott, lyukas térdű farmer volt rajtam, sporttrikó, aminek az elején egy nagy 17-es díszelgett és lejjebb volt szabva, lában magassarkú bokacsizmába bújtattam, valamint nálam volt a bőrdzsekim. Smink szokásos, hajam loknikba rendezve, körmeim feketére lakkozva. Szerintem jó voltam úgy.
-Allyson, tegyél meg egy szívességet és kopj le!-pillantottam rá.
-Ahhh, na de Kim! Most mért mondod?-legyintett a kezével.-Én csak kérdeztem!
-Allyson, ha zavar, hogy többen kedvelnek, mint téged, adok egy tanácsot.-felálltam és az egyik kezem a vállára tettem.-Légy kedvesebb!
-Arrrggh!!-dobbantott a cipőjécel, közben megingott.-Ringyó!
-Mondod te?-vontam fel a szemöldököm.
-Ah, te idióta semmirekellő! Elhalásztad előlem Max-et, a figyelmet, mindent! De most...!-indult meg.
-Hékás!-pattant fel Cat.
Ó, a nyugodt, éppeszű Cat! Miért? Pont te?
-Mi van?-vetett rá egy pillantást Allyson.-Megvéded Kimikét?
Cat megrázta a fejét.
-Nem. Észhez térítelek.
Azzal behúzott neki egy bal egyenest.
Csend. Vérfagyasztó csend. Csak az hallatszott, ahogy Cat ökle csattan Allyson orrán, majd egy reccsenés, aztán semmi. Semmi.
Allyson az orrához kapott, majd felvisított.
-Teeeee!!! Most megöllek!
-Ohó!-álltam a két lány közé.-Azt nem ajánlom!
Allyson fújtatott, mint egy bika, majd megszólalt.
-Gyűlöllek! Ez az egész a te hibád! Ha nem lennél, akkor még mindig a középpontban lehetnék. Akkor még szeretnének!
-Nem. Ezt te intézted így.
-Arrrrrgggh!!!!
Azzal nekem ugrott.
A földre zuhantunk. Allyson ütött ahol ért, csapkodott, visított. Próbáltam hárítani, de olyan éles, hegyes karmai voltak, hogy azzal én sem érten fel. Aztán...
Felé kerekedtem, megragadtam a kezeit, a feje fölé szorítottam és felkiáltottam.
-Fiúk! Segítsetek!
Erre persze ugrottak. Dan és Matt lefogták a vergődő lányt, én meg leültem a földre. A szabadon maradt karomon több sebből is véreztem, hajam csapzott és kócos volt és az arcomat is karmolások borították.
Vi mellém lépett, megragadta a kezem és felhúzott.
-Ööö...-pillantott az arcomra.-Menjünk a wc-be, mossunk le.
Bólintottam. Cat, Becka és Betty követtek minket.
A mosdóban megnyitottunk egy csapot és elkezdtük lemosni a sebeimet. Iszonyatosan csípett.
-Becky, Vi, elmennétek kötszerért és fertőtlenítőért?
-Persze.
A két lány elhagyta a wc-t, majd Cat rám nézett a tükrön keresztül.
-Miért hagytad, hogy neked essen?
-Nem hagytam, egyszerűen... lelassultam.
Lenéztem a karomra és csészealj nagyságúra tágult a szemem. A sebek beforradtak. A szemem láttára.
-Ez... én... hogy...?-dadogtam.
Ekkor lebegett át a falon Jonhy.
-Hát ez valami...
De nem tudta befejezni, mert meglátta, ahogy beforr egy karcolás az arcomon.
-Jaj ne. Ó, nenenenenene!!
-Ez nagyon rosszat jelent?
Jonhy Beth-re pillantott.
-Hát nem ugrálok örömömben, szóval igen.
Elkeseredetten figyeltem, ahogy összehúzódnak a karmolások és vékony, ezüstös hegek maradnak helyettük.
-Jonhy...-kezdte Cat.-Ez pontosan mit is jelent?
Jonhy rám meredt, kétségbeesett tekintettel.
-Azt, hogy nem is az az apád, akit hiszünk.
Aztán... a csütörtök már nem volt olyan nyugodt.
Még nem meséltem az ős ellenségemről, Allyson Smith-ről. A csaj mint az ellentétem. Tejfölszőke, hosszú hajú, kék szemű, átlagos testalkatú, szintén pom-pom lány, de a felvágósabb fajta, valamint (bocs a csúnya szóért) egy ribanc. De komolyan. Folyton vihog, lenézően viselkedik és eléggé rövid ruhákban jár.
Szóval azon a csütörtökön, az ebédlőben Allyson kitalálta, hogy cseszegetni akar. Odatipegett a 10 centis sarkú cipőjében az asztalunkhoz, oldalain a csatlósaival és megállt velem szemben.
Nyávogva megszólalt.
-Szijjjja Kim! Mond csak, elhagytad a divatérzéked?
Unottan meredtem rá. Ugyan, dehogy hagytam! Koptatott, lyukas térdű farmer volt rajtam, sporttrikó, aminek az elején egy nagy 17-es díszelgett és lejjebb volt szabva, lában magassarkú bokacsizmába bújtattam, valamint nálam volt a bőrdzsekim. Smink szokásos, hajam loknikba rendezve, körmeim feketére lakkozva. Szerintem jó voltam úgy.
-Allyson, tegyél meg egy szívességet és kopj le!-pillantottam rá.
-Ahhh, na de Kim! Most mért mondod?-legyintett a kezével.-Én csak kérdeztem!
-Allyson, ha zavar, hogy többen kedvelnek, mint téged, adok egy tanácsot.-felálltam és az egyik kezem a vállára tettem.-Légy kedvesebb!
-Arrrggh!!-dobbantott a cipőjécel, közben megingott.-Ringyó!
-Mondod te?-vontam fel a szemöldököm.
-Ah, te idióta semmirekellő! Elhalásztad előlem Max-et, a figyelmet, mindent! De most...!-indult meg.
-Hékás!-pattant fel Cat.
Ó, a nyugodt, éppeszű Cat! Miért? Pont te?
-Mi van?-vetett rá egy pillantást Allyson.-Megvéded Kimikét?
Cat megrázta a fejét.
-Nem. Észhez térítelek.
Azzal behúzott neki egy bal egyenest.
Csend. Vérfagyasztó csend. Csak az hallatszott, ahogy Cat ökle csattan Allyson orrán, majd egy reccsenés, aztán semmi. Semmi.
Allyson az orrához kapott, majd felvisított.
-Teeeee!!! Most megöllek!
-Ohó!-álltam a két lány közé.-Azt nem ajánlom!
Allyson fújtatott, mint egy bika, majd megszólalt.
-Gyűlöllek! Ez az egész a te hibád! Ha nem lennél, akkor még mindig a középpontban lehetnék. Akkor még szeretnének!
-Nem. Ezt te intézted így.
-Arrrrrgggh!!!!
Azzal nekem ugrott.
A földre zuhantunk. Allyson ütött ahol ért, csapkodott, visított. Próbáltam hárítani, de olyan éles, hegyes karmai voltak, hogy azzal én sem érten fel. Aztán...
Felé kerekedtem, megragadtam a kezeit, a feje fölé szorítottam és felkiáltottam.
-Fiúk! Segítsetek!
Erre persze ugrottak. Dan és Matt lefogták a vergődő lányt, én meg leültem a földre. A szabadon maradt karomon több sebből is véreztem, hajam csapzott és kócos volt és az arcomat is karmolások borították.
Vi mellém lépett, megragadta a kezem és felhúzott.
-Ööö...-pillantott az arcomra.-Menjünk a wc-be, mossunk le.
Bólintottam. Cat, Becka és Betty követtek minket.
A mosdóban megnyitottunk egy csapot és elkezdtük lemosni a sebeimet. Iszonyatosan csípett.
-Becky, Vi, elmennétek kötszerért és fertőtlenítőért?
-Persze.
A két lány elhagyta a wc-t, majd Cat rám nézett a tükrön keresztül.
-Miért hagytad, hogy neked essen?
-Nem hagytam, egyszerűen... lelassultam.
Lenéztem a karomra és csészealj nagyságúra tágult a szemem. A sebek beforradtak. A szemem láttára.
-Ez... én... hogy...?-dadogtam.
Ekkor lebegett át a falon Jonhy.
-Hát ez valami...
De nem tudta befejezni, mert meglátta, ahogy beforr egy karcolás az arcomon.
-Jaj ne. Ó, nenenenenene!!
-Ez nagyon rosszat jelent?
Jonhy Beth-re pillantott.
-Hát nem ugrálok örömömben, szóval igen.
Elkeseredetten figyeltem, ahogy összehúzódnak a karmolások és vékony, ezüstös hegek maradnak helyettük.
-Jonhy...-kezdte Cat.-Ez pontosan mit is jelent?
Jonhy rám meredt, kétségbeesett tekintettel.
-Azt, hogy nem is az az apád, akit hiszünk.
A nap többi része kómás forgatagban telt, nem tudtam megemészteni Jonhy kijelentését.
Hazaérkezésem után fél órával betoppant a csapat. Bevonultak a szobámba és kijelentették, hogy ha nem kérdezem meg a nénikémet, akkor csúnya vége lesz.
Morcosan ültem le megidézni Ellát. Erősen gondoltam rá, mert én is tudni akartam az igazat.
-Szívem?
A nő ott ült előttem. A megszokott, kedves mosoly az arcán. Ajjj...
-Ella...-haboztam. A többiekre pillantottam, akik hevesen bólogattak.
-Nénikém... ki az apám?-nyögtem ki.
Ella arcáról leolvadt a mosoly. Csak ült és meredten bámult maga elé. Aztán megszólalt.
-Peter az apád, kedvesem, de...-sóhajtott.-Az angyalok képesek arra, hogy kis időre egy ember testébe lépjenek. Mondhatni eggyé válnak velük. És akkor... Mihály megszállta apádat. Ezért van benned több belőle, mint Peterből.
Csak ültem és hallgattam. Lenéztem a karomra, a kis ezüstös hegekre és lehunytam a szemem.
-Én... szívnom kell egy kis friss levegőt. Maradjatok itt, mindjárt jövök!
Felpattantam, kirohantan az ajtón és kopogva lesiettem a lépcsőn.
Feltéptem az ajtót+ lerohantam a lépcsőházat ezzel felcerve és kirobbantam az ajtón. A járókelők döbbenten néztek az idegbeteg lányra.
Leültem az ajtóhoz vezető lépcsőfokok egyikére, közben mélyeket kortyoltam a levegőből.
Hazaérkezésem után fél órával betoppant a csapat. Bevonultak a szobámba és kijelentették, hogy ha nem kérdezem meg a nénikémet, akkor csúnya vége lesz.
Morcosan ültem le megidézni Ellát. Erősen gondoltam rá, mert én is tudni akartam az igazat.
-Szívem?
A nő ott ült előttem. A megszokott, kedves mosoly az arcán. Ajjj...
-Ella...-haboztam. A többiekre pillantottam, akik hevesen bólogattak.
-Nénikém... ki az apám?-nyögtem ki.
Ella arcáról leolvadt a mosoly. Csak ült és meredten bámult maga elé. Aztán megszólalt.
-Peter az apád, kedvesem, de...-sóhajtott.-Az angyalok képesek arra, hogy kis időre egy ember testébe lépjenek. Mondhatni eggyé válnak velük. És akkor... Mihály megszállta apádat. Ezért van benned több belőle, mint Peterből.
Csak ültem és hallgattam. Lenéztem a karomra, a kis ezüstös hegekre és lehunytam a szemem.
-Én... szívnom kell egy kis friss levegőt. Maradjatok itt, mindjárt jövök!
Felpattantam, kirohantan az ajtón és kopogva lesiettem a lépcsőn.
Feltéptem az ajtót+ lerohantam a lépcsőházat ezzel felcerve és kirobbantam az ajtón. A járókelők döbbenten néztek az idegbeteg lányra.
Leültem az ajtóhoz vezető lépcsőfokok egyikére, közben mélyeket kortyoltam a levegőből.
Vagy egy fél óra eltelt, amikor hallottam, hogy nyílik mögöttem az ajtó és kilép rajta valaki. Oldalra pillantottam és Max-et láttam leülni mellém. Sokáig meredtünk magunk elé kukán, de végül megszólalt.
-Kim... Annyira sajnálom, nem tudom, milyen lehet neked, de...
-Hagyd, Max! Már mindegy. Sejtettem, hogy van valami. Csak azt nem tudtam, hogy mi. Veled is így voltam.
Döbbenten meredt rám, össze-vissza habogott, végül sikerült kinyögnie egy éppkézláb mondatot.
-Ezt... Miről beszélsz?
Fáradtan elmosolyodtam.
-Már egy ideje csendben figyellek. Feltűnt, hogy mennyire bámulod Eve Mansont. Szép lány.
Sokáig hallgatott.
-Te... Nem haragszol?
Felnevettem, majd ránéztem.
-Nem. Csak csalódott vagyok. Igaz, már egy ideje nem működött ez köztünk, de legalább elmondhattad volna!
-Én... Nem mertem. Féltem, hogy kiakadsz. De tervben volt.
Szívből nevettem. Tényleg nem haragudtam rá.
-Na, akkor minden oké? Barátok?-kérdezte.
Bólintottam.
-Aha. Barátok.
-Kim... Annyira sajnálom, nem tudom, milyen lehet neked, de...
-Hagyd, Max! Már mindegy. Sejtettem, hogy van valami. Csak azt nem tudtam, hogy mi. Veled is így voltam.
Döbbenten meredt rám, össze-vissza habogott, végül sikerült kinyögnie egy éppkézláb mondatot.
-Ezt... Miről beszélsz?
Fáradtan elmosolyodtam.
-Már egy ideje csendben figyellek. Feltűnt, hogy mennyire bámulod Eve Mansont. Szép lány.
Sokáig hallgatott.
-Te... Nem haragszol?
Felnevettem, majd ránéztem.
-Nem. Csak csalódott vagyok. Igaz, már egy ideje nem működött ez köztünk, de legalább elmondhattad volna!
-Én... Nem mertem. Féltem, hogy kiakadsz. De tervben volt.
Szívből nevettem. Tényleg nem haragudtam rá.
-Na, akkor minden oké? Barátok?-kérdezte.
Bólintottam.
-Aha. Barátok.
Miután visszamentünk mindent megbeszéltünk. De tényleg. És már nem voltam kiakadva az apámra. Egyikre se.
A többség távozása után csak 4-en maradtunk: Cat, Beck, Ella, Lei és én. Éppen egy igen kényes témáról, a legjobb körömlakk-árnyalatról vitatkoztunk, amikor Cat hirtelen témát váltott.
-Oké, Kim. Szemtől szemben. Mért szakítottatok Maxszel?
-Mert már nem működött.
Csend.
Leila átható szemeivel engem vizslatott, aztán megszólalt.
-Neked más tetszik.
Erre teljesen bepipultam. Csapkodtam, visítottam, dobálóztam.
Aztán hirtelen abbahagytam.
És ha igaz?-gondoltam.-De akkor ki az Istenbe?
-Szivecském...-suttogta Ella.-Tudod te azt. Nem csak mi.
Megráztam a fejem. Teljesen leamortizálódtam, ezzel ne piszkáljanak!
-Kimie, hogy mondjam... Eléggé jól ismered. Jobban, mint hinnéd.
Elgondolkodtam. Ki a szent...? Aztán leesett.
-Na nem! Ez nem igaz! Nem lehet!
Milyen türelmesen hallgattak...
A többség távozása után csak 4-en maradtunk: Cat, Beck, Ella, Lei és én. Éppen egy igen kényes témáról, a legjobb körömlakk-árnyalatról vitatkoztunk, amikor Cat hirtelen témát váltott.
-Oké, Kim. Szemtől szemben. Mért szakítottatok Maxszel?
-Mert már nem működött.
Csend.
Leila átható szemeivel engem vizslatott, aztán megszólalt.
-Neked más tetszik.
Erre teljesen bepipultam. Csapkodtam, visítottam, dobálóztam.
Aztán hirtelen abbahagytam.
És ha igaz?-gondoltam.-De akkor ki az Istenbe?
-Szivecském...-suttogta Ella.-Tudod te azt. Nem csak mi.
Megráztam a fejem. Teljesen leamortizálódtam, ezzel ne piszkáljanak!
-Kimie, hogy mondjam... Eléggé jól ismered. Jobban, mint hinnéd.
Elgondolkodtam. Ki a szent...? Aztán leesett.
-Na nem! Ez nem igaz! Nem lehet!
Milyen türelmesen hallgattak...
A dolog vége az lett, hogy elhittem. Sőt. Basszus!
Szerelmes vagyok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése